Betlts folyamatban...

gyflkapu

Felhasznlnv:
Jelsz:

Hrek - Belfld

Veronai buszbaleset: el sem indulhatott volna a busz

2018.07.09

A legújabb vizsgálatok szerint több szabálytalanság miatt el sem indulhatott volna a magyar iskolásokat szállító busz, ami szörny baleset után kigyulladt Verona mellett tavaly januárban. A tragédiában 17-en haltak meg, többségül diák. Több áldozat hozzátartozója feljelentést akar tenni – tudta meg a Blikk.

Krizsány László, aki egyetlen lányát, Flórát veszítette el, nemrégiben hivatalosan is kézhez kapta az igazságügyi szakérti véleményeket. 

„Egy szül sem úgy engedi el a gyerekét iskolai kirándulásra, hogy a busz alá fekve nézegeti, rendben van-e minden.

Felszállni sem engedtük volna ket, ha tudjuk, hogy »ketyeg bombán« ülnek! Az már biztos, hogy a busz sofrje és a fuvarozó cég vezetje mindenrl tudott  – mondta a gyászoló édesapa.

„A vegyész mszaki igazságügyi szakvélemény szerint semmilyen elírást, szabályozást nem is akartak betartani. Már az autóbusz honosítási vizsgájánál is kozmetikázták, meghamisították az adatokat, hogy a járm külföldi utakra is mehessen. Egy szerel azt vallotta, hogy hosszú ideje folyt az illegális üzemanyagtartályok beépítése” – folytatta Krizsány László.

„Úgy vagy nyolc évvel ezeltt kezdtem el ennél a cégnél póttartályokat beépíteni... A tartályt én úgy vettem át, hogy az már be volt szerelve a busz csomagterébe, a merevít oszlopokhoz lett rögzítve spaniferrel" – írták a szakvéleményben az apa szerint. Csakhogy másfél éve a buszos cég vezetje, Czakó Tibor még tagadta, hogy bármiféle pót-üzemanyagtartály lett volna a buszon.

„A szakért szerint a szerelésnél több alkatrész alkalmatlan volt, a töltnyílást például a csomagtérben helyezték el. A legelképesztbb talán mégis az, hogy a póttartályt közönséges spaniferrel rögzítették” – mondta az apa, aki hiszi, ha még nem is ezek a tragédia kiváltó okai, talán kevesebb fiatal halt volna meg, ha a busz tökéletes mszaki állapotú.

Az áldozatok rokonai nem értik, hogy a busz üzemeltetje hogyan szállíthat továbbra is utasokat.

Ha az ügyészség vagy más hatóság a nyomozati anyag alapján nem tesz feljelentést a cég ellen, akkor mi tesszük meg a gyerekeinkért– ígéri Krizsány László.

A nyomok alapján a busz fékezés nélkül hajtott a szalagkorlátnak a Verona melletti A4-es autópályán, majd egy felüljáró pillérjének csapódott. Azt már korábban megírtuk, hogy a sofr, aki a tragédia pillanatában a volán mögött ült, valószínleg elaludt, mivel nem fékezett, és a kormányt sem rántotta el.

Emellett nagyon súlyos alvászavarban szenved, és a vezetési képességet befolyásoló gyógyszert is szed, betegségérl viszont nem tájékoztatta a fnökét. Ugyanakkor nem egyszeren rosszalvó. Információink szerint a buszsofr kizárólag egy súlyos alvászavar enyhítésére kialakított szerkezettel tud aludni.  

St, állítólag még influenzás is volt az út eltt, így az is kérdéses, hogy abból kigyógyult-e.

Tehát több tényez is közrejátszott a tragédiában. Ez áll a balesetrl készült jegyzkönyvben, aminek egy része az Origo birtokába jutott tavaly nyáron.

Vajon miért érezte úgy az 52 éves magyar buszsofr, hogy egy gyerekekkel teli buszt képes ilyen hosszú távon biztonságosan elvezetni? Miért nem érezte, hogy ez feleltlenség, ami akár ilyen tragédiához is vezethet? Ezek a kérdések biztosan felmerülnek majd októberben, amikor Veronában bíróság elé áll a férfi. 

V. János ugyankor tagadja, hogy elaludt volna a volánnál, a balesetet megelz pillanatokra pedig sem , sem a túlélk nem emlékeznek - írta a Ripost saját információira hivatkozva.

Hamarosan kiderül, pontosan mit állapítottak meg az olasz nyomozók, mi az, amit a bíróság elé tárnak. Ha a férfit bnösnek találják 17 ember haláláért, akár 18 évet is kaphat.


vissza
 

Partnereink

Hirdetsek