Betlts folyamatban...

gyflkapu

Felhasznlnv:
Jelsz:

Hrek -

Tzezreket mozgat meg a staturizmus

2018.10.17

Tömegeket, évente már tízezreket vonz a városi turizmus új formája Budapesten, ahol számos cég kínál tematikus sétákat azok számára, akik testközelbl szeretnék megismerni a fváros kevésbé ismert oldalát - írja szerdai számában a Világgazdaság. Az utóbbi években igen népszervé...
tovbb

29 embert lltottak el a rendrk a Hs utcbl

2018.10.17

A BRFK rendrei a Készenléti Rendrséggel együttmködve, komplex rendészeti és bnügyi akció keretében intézkedtek a X. kerületi Hs utcában. Az akció célja a kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kereskedk elfogása, valamint a terjeszti hálózat felszámolása volt. A nyomozók az összehangolt akció...
tovbb

November vgig nem jr a fogaskerek

2018.10.15

Karbantartás miatt nem közlekedik Budapesten a fogaskerek az Erdei iskola és az Orgonás megállóhely között mától, a munkálatok november végéig tartanak. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint az utasok a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút és Svábhegy megállóhelyek között a 60-as pótlóbusszal,...
tovbb

Folyamatosan emeli a kormny az otthongondozsi djat

2018.10.15

Tizenhétezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára (gyod), amely jövre egységesen havi bruttó százezer forintra n - közölte az Emberi Erforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felels államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán. Novák Katalin azt mondta, a juttatást minden szül...
tovbb

A legmodernebb gygyszerek is tb-tmogatottak lesznek

2018.10.10

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerint elrehaladott állapotban vannak a tárgyalások az új, innovatív gyógyszerek és terápiák társadalombiztosítási támogatásba vételérl. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója elmondta, hogy az új...
tovbb

Orbn Viktor: Magyarorszg biztonsga kzvetlen sszefggsben van Trkorszg stabilitsval

2018.10.09

Nemcsak a NATO közös tagsága miatt fontos ez a látogatás, hanem a magyar külpolitikának van egy hagyományos tájékozódási rendszere - mondta Orbán Viktor, miután megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnökkel. Három fvárosra kell figyelnie Magyarországnak: Ankarára, Moszkvára és Berlinre,...
tovbb

Magyarorszgnak gazdasgi szempontbl rdeke Trkorszggal j kapcsolatban lenni

2018.10.08

Hétfn újabb nagy nemzetközi érdekldést kiváltó diplomáciai találkozót tartanak Budapesten. Recep Tayyip Erdogan török államf látogat Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz a fvárosba, ahol egész biztosan szóba fog kerülni a magyar-török gazdasági kapcsolatok ersítése. Az egészen biztosan...
tovbb

Itt lesznek lezrsok, forgalomkorltozsok

2018.10.08

A török delegáció érkezése miatt elssorban a belvárosi fútvonalakon kell idszakos forgalomkorlátozásra számítani, és több közösségi járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik.Lezárják hétfn kora reggeltl kés délutánig a Kossuth Lajos teret és közvetlen...
tovbb

2020-ig ktezer vodt jtanak fel, illetve ptenek

2018.10.04

Kétezer állami, önkormányzati, egyházi, illetve határon túli óvoda újul meg vagy épül fel Magyarországon és a Kárpát-medencében 2020-ig – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Hévízgyörkön. Cseresnyés Péter a Pest megyei...
tovbb

Haznkat jabb megtiszteltets rte

2018.10.03

Idén Budapest adott otthont a híres Euroskills-bajnokságnak, amely az egyes mesterségek szépségeit mutatta be a közönségnek. A megmérettetésen 500 versenyz vett részt 39 szakmából. A szakácsok versenyét a svéd Viktor Thulin nyerte. Az Euroskills bajnokságot kétévente rendezik meg a WorldSkills Europe szervezet tagállamainak egyikében....
tovbb

Kt htre lezrjk a Dli plyaudvart

2018.10.03

Karbantartás miatt csütörtökön két hétre bezár a budapesti Déli pályaudvar - közölte a MÁV. A forgalom október 4-tl 17-én éjfélig szünetel a pályaudvaron. A jegypénztár és az ügyfélszolgálat is zárva lesz. Olyan karbantartási munkákat végeznek el a vágányokon, a váltókon, a...
tovbb

Lgkondis vonatokat llt forgalomba a MV Kelet-Magyarorszgon

2018.10.01

Korszer Desiro dízel motorvonatokkal állít forgalomba a MÁV a Debrecen-Nagykereki és a Debrecen-Tiszafüred-Füzesabony vonalon. Ezek a kocsik légkondicionáltak, részben alacsonypadlósak, ezért a kerekesszékesek és babakocsival érkez családok is könnyebben használhatják. A MÁV-Start Zrt. közleménye szerint Debrecen elvárosi...
tovbb

Tbb budapesti hidat lezrnak estnknt

2018.09.28

A három érintett híd a Lánchíd, a Millenniumi híd és a Szabadság híd. A közterület-fenntartók tájékoztatása szerint: október 1-5. között 23.30 órától – 04.30 óráig a Váralagút, október 3-án 23.30 órától – 04.30 óráig a Lánchíd és a...
tovbb

Slyos flrertsben lnek a magyar autsok, eloszlatunk egy tvhitet

2018.09.28

Online e-matrica ütemezvel segíti az autósokat a NÚSZ Zrt. annak érdekében, hogy a nyár végétl a kevésbé pénztárcabarát éves e-matrica megvásárlása helyett a havi jogosultságot válasszák. Az országos, éves e-matricák mindig a következ év január végéig érvényesek, ami azt jelenti,...
tovbb

Megsznik Budapest legnpszerbb, ingyenes fedett parkolja

2018.09.26

Új parkolási rend lép életbe az Arena Mall (korábbi Arena Plaza) mélygarázsában. A pláza garázsában jelenleg egyáltalán nem kell fizetni a parkolásért, mivel azonban sok autós ezt kihasználja, és ott pihenteti a kocsiját, változásról döntöttek– írta a Napi.hu.  Október 15-tl csak az els három...
tovbb

Tbb helyen fagyott az orszgban

2018.09.26

Több helyen, leginkább az északi megyékben fagyott szerda hajnalban. Zabarban -4,1 fokig csökkent a hmérséklet, de másutt is elfordult fagy 2 méteres magasságban is. Ez azt jelenti, hogy a több mint 110 éves napi rekord (-4,2 fok 1906, Dobogók) megdöntése két tizeden múlt. Országos átlagban +1,5 fok körül alakult a minimum, amely több mint 8 fokkal...
tovbb

Hrom v utn jra megnyitjk a Szpmvszeti Mzeumot

2018.09.25

A több mint három éve tartó felújítási munkálatok után október végén megnyílik a Szépmvészeti Múzeum. Nemcsak az épületet újították fel, hanem a múzeum állandó kiállításait is újrarendezik. A Liget Budapest projekt keretében végzett rekonstrukció során...
tovbb

Kezddik a Szenthromsg tren ll palota feljtsa

2018.09.20

Szeptember második felében megkezdik a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium egykori palotájának rekonstrukcióját a budai Várban. A Szentháromság téren álló épületet az eredeti, 1903-as tervek alapján rehabilitálják - írja a Magyar Idk. Visszakaphatja régi székhelyét a Pénzügyminisztérium a budai...
tovbb

Beszl robotok jnnek a Tudomnyok Fvrosba

2018.09.20

Robotika, rkutatás, nemzetközi drónverseny is szerepel az idei Tudományok Fvárosa témái között, illetve programjában. Az ingyenes rendezvény szeptember 23-án lesz a fvárosi Erzsébet téren, és az Akvárium klubban .- írták közleményükben a szervezk. Drónok, robotok, ismert tudósok és mérnökök lepik el az...
tovbb

risi vltozs trtnt az M0-son, vget rnek az lland dugk

2018.09.19

A torlódások csökkentése érdekében az M0-s autóút déli szektorán zajló felújítási munkák kapcsán, a Hárosi Duna-hídon a munkaterület mellett az M1-es autópálya irányába, az eddigi kett helyett három forgalmi sáv, míg a Soroksári Duna-híd felé nyújtott gyorsítósávok...
tovbb
 

Partnereink

Hirdetsek