A második világháború óta nem volt olyan brutális válsághelyzetben Európa, mint most. Kormányok dõltek meg, egész Európát a befektetõk bizalmatlansága kínozza, és a gazdasági válság még a kikezdhetetlennek hitt németeket is meglegyintette. Az Európai Unió vezetõi csütörtökön újra találkoznak, hogy megmentsék a kontinenst az összeomlástól. A probléma csak az, hogy az elmúlt másfél évben minden erre tett kísérletük csúfos kudarcot vallott.
Egy olyan beteg, amelyik rákos, fehérvérûségben szenved és több végtagját amputálták, de mégis részt akar venni a futóversenyen - Richard Quest, az amerikai CNN hírcsatorna üzleti ügyekkel foglalkozó újságírója így írta le az EU helyzetét, amikor az idén õsszel Dániába látogatott. Quest brutális hasonlata csak részben túlzó.

Az elmúlt hónapokban Görögország, Portugália és Írország gazdasági nehézségei megfertõzték egész Európát, az összeomlás szélére taszították nemcsak ezt a két országot, de Olaszországot is, meglegyintették Spanyolországot, Magyarországot, de még a németek iránti, kikezdhetetlennek hitt bizalmat is megingatták: novemberben a német állam nem tudott annyi állampapírt értékesíteni, amennyit szeretett volna.

Az Európai Unió vezetõi pedig hiába próbálták több módszerrel is útját állni a válságnak, folyamatosan kudarcot vallottak vagy azért, mert túl lassúak, vagy azért, mert túl óvatosak voltak. Mára a tagállamok egy jelentõs része a magas államadósságtól, a lassú növekedéstõl és a magas költségvetési hiánytól szenved. Csütörtökön és pénteken még egyszer nekigyûrkõznek a válság elleni harcnak az unió állam- és kormányfõi. A megoldáson legnagyobb erõvel dolgozó Németország és Franciaország közül az elõbbi azt akarja, hogy a tagállamok hangolják össze szigorúbban költségvetési politikájukat, ami az EU egyik, alapításától meglévõ hiányát hivatott pótolni, miszerint a közös gazdaságpolitikához nem kapcsolódik közös költségvetési politika. Ez azonban lassú megoldás, nem biztos, hogy a legrosszabb helyzetben lévõ tagállamok túlélik, mire megszületik. Számos befektetõ szorgalmaz ennél keményebb lépéseket, például az Európai Központi Bank (EKB) beavatkozását, ami azonban inflációt okozna, ráadásul azokat az országokat is büntetné, amelyek nem tehetnek az európai problémákról.

A csütörtök-pénteki csúcs nem az elsõ, amelyen az EU vezetõi megpróbálják megmenteni az uniót és az eurót a széthullástól. A probléma csak az, hogy eddig egyszer sem jártak sikerrel az emúlt másfél évben, pedig többször úgy nézett ki, hogy végeztek a munkával. Mindig kiderült azonban, hogy az elhatározott lépések nem elégségesek. Ahogy a CNBC amerikai hírcsatorna fogalmazott: mindig "a következõ" EU-csúcs lesz a legnagyobb jelentõségû.

"Az eurózóna biztosan visszanyeri a piaci bizalmat" - jelentette ki magabiztosan José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke tavaly májusban, amikor az EU pénzügyminiszterei egy 500 milliárd eurós mentõcsomag létrehozásáról döntöttek. Ezzel, illetve a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) remélt további 250 milliárd euróval akarták megvédeni a közös fizetõeszközt a görög válság továbbgyûrûzõ hatásaitól. Hamar kiderült, hogy a csomag nem volt elég nagy. Ma már nem görög válságként, hanem euróválságként, vagy adósságválságként emlegetik a közös valuta, vagy akár az EU megszûnésével fenyegetõ krízist.

A tavaly májusban létrehozott Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközt (angol rövidítéssel EFSF) ideiglenesnek tervezték, az eredeti terv szerint csak 2013-ig mûködött volna. Néhány hónappal késõbb azonban kiderült, hogy ez kevés lesz, nagyobb fegyelemre és állandó pénzügyi mentõövre van szükség. Pár hónappal késõbb, októberben azonban - mint az akkori közlemény fogalmaz - "az állam- és kormányfõk egyetértenek abban, hogy az euróövezet egésze pénzügyi stabilitásának megõrzése érdekében a tagállamoknak állandó válságrendezési keretet kell létrehozniuk".


A tavaly októberben tervbe vett állandó eurómentõ mechanizmus miatt módosítani kell az EU-t létrehozó szerzõdést is. Errõl a tavaly december 16-17-i csúcstalálkozón született elvi megállapodás, az Európai Stabilitási Mechanizmusnak (ESM) 2013-ban kellene felváltania az EFSF-et. A döntés ekkor már kikerülhetetlen volt, hiszen a bankrendszer megroppanása miatt nehéz helyzetbe került Írország novemberben az EU és az IMF segítségét kérte, és kapott is egy 85 milliárd eurós mentõcsomagot.

Az unió vezetõi ekkor megint azt hitték, hogy a helyzet megoldódott, egy tavaly decemberi csúcstalálkozó következtetései közt legalább is szerepelt az a megjegyzés, hogy "a növekedési kilátások javulnak, az európai gazdaság alapjai pedig stabilak". Pár hónap alatt errõl is kiderült, hogy elszámították magukat, az európai gazdaság idén jóval szerényebb mértékben növekedett, mint azt várták, nem kis részben a tagállamok magas addóságának megoldatlansága miatt.

Elbukott egy másik mentõakció is eközben. Tavaly szeptemberben a pénzügyminiszterek megállapodásra jutottak abban is, hogy a korábbinál szigorúbb szabályokat vezetnek be, hogy egyes tagállamok ne veszélyeztethessék az egész EU stabilitását. A szabályozás alapját költségvetési egyeztetések jelentik, amelynek keretében a tagállamok lényegében Brüsszelben bemutatják középtávú költségvetési terveiket.

Már ekkor elvi döntés született arról is, hogy a szabályokat megszegõkkel szemben automatikus szankciókat kell alkalmazni. Ennek pontos szabályairól vita kezdõdött, ami hosszú idõre - idén szeptember végéig - elakadt, mert az Európai Parlament szûkíteni akarta a tagállamokat tömörítõ Tanács lehetõségét, hogy politikai alapon felmentést adjon egyes tagjainak a költségvetési szabályok alól.

Az idei évre már aggodalmaskodóbb hangulatban fordult rá az EU. Februárban, a magyar soros elnökség idején a tagállamok vezetõibõl álló Európai Tanács úgy fogalmazott, hogy "áttekintette a gazdasági helyzetet és megállapította, hogy javulnak az általános gazdasági kilátások, ugyanakkor továbbra is jelentõs problémák állnak fenn." Az állam és kormányfõk kénytelenek voltak beismerni, hogy a stabilitási mechanizmushoz szükséges, "korlátozott mértékû" szerzõdésmódosítás nem halad a megfelelõ ütemben, hiszen márciusra halasztották a "végsõ döntést".
A Tanács ülésének napján állt elõ Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök is az általuk Versenyképességi Paktumnak nevezett, késõbb Euró Plusz Paktum néven ismertté vált csomaggal (azóta is õk ketten próbálnak az élére állni az eurómentõ terveknek), ami az uniós tagállamok gazdaságpolitikáját hangolta volna össze a korábbinál jobban. Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Tanács soros elnöke már másnap bejelentette, hogy Magyarország nem támogatja az új paktumot.

Orbán elsõsorban az adóharmonizáció ötletét utasította el, mert az szerinte rontaná Magyarország esélyeit a befektetésekért vívott versenyben. Más országokban ugyanakkor az az elképzelés váltott ki éles kritikát, hogy a német-francia páros a bérpolitika terén is szigorú szabályokat alkotna: az állami szférában megszüntetnék az automatikus - például inflációhoz kötött - béremelést, és csak a termelékenység növekedésének megfelelõ fizetésemeléseket engedélyeznék. Az Euró Plusz Paktumból végül kimaradt Csehország, Magyarország, Nagy-Britannia és Svédország.

A Tanács emellett elfogadta az ESM mûködésének szabályait, ennek 2013 júniusától kellene átvennie az EFSF helyét, vagyis "szigorú feltételrendszer alapján" pénzügyi segítséget nyújthatna "finanszírozási zavarokkal küzdõ, illetve ilyen zavarok veszélyének kitett" euróövezeti tagállamoknak. Az ESM-nek 700 milliárd euró - gyakori megfogalmazás szerint - "tûzerõvel" kellene rendelkeznie, amibõl 80 milliárdot a tagállamoknak kell 2013-ig több részletben befizetni, a többit garancia, illetve lehívható tõke formájában biztosítanák.


Nem sokkal késõbb azonban kiderült, hogy korai még a 2013-as ESM-mel foglalkozni. A hiánycélokat tartani képtelen Portugáliát április 1-én egyszerre három fokozattal sorolta le a Fitch Ratings nemzetközi hitelminõsítõ, az EU pénzügyminiszterei április 8-án Gödöllõn már az ország megsegítésérõl tárgyaltak, május elejére pedig megszületett a megállapodás a 78 milliárd eurós, hároméves segélycsomagról. Cserébe Portugáliának jelentõs reformokat és privatizációt kell végrehajtania és kormánya sem élte túl a válságot (ahogy késõbb megbukott a görög és az olasz kormány is, korábban peig az ír).

A magyar elnökség utolsó csúcstalálkozóján, június 23-24-én az állam és kormányfõk elégedetten állapították meg, hogy "a 2011 márciusában elfogadott átfogó intézkedéscsomag végrehajtása csaknem teljesen befejezõdött", és lezárták az elsõ európai szemesztert is. Az Euró Plusz Paktumhoz csatlakozott országok már pár nappal korábban véglegesítették saját vállalásaikat, "összességében több mint száz külön intézkedést" (ezek között például olyan vállalások szerepelnek, hogy Szlovákia kötelezõvé teszi a magány-nyugdíjpénztári tagságot munkaerõpiacra frissen belépõknek).

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter viszont már a csúcs elõtt, június elején, egy kiszivárgott levélben a következõ, a tavalyinál is nagyobb görög mentõcsomagra készítette fel kollégáit. Schäuble azt írta: Görögország egyelõre nem fog tudni visszatérni a piaci finanszírozásra, az újabb csomag nélkül pedig "ellenõrizetlen csõd" következne be. Az eurózóna állam- és kormányfõi júliusban megállapodtak egy újabb, 109 milliárd euró összegû görög segélycsomagról.

Német követelésre az állam- és kormányfõk már ekkor elhatározták, hogy az új mentõcsomagból a bankoknak is részt kell vállalniuk, de a részletekrõl sokáig folytak az egyeztetések. Csak október 27-én jelentették be a megállapodást: e szerint a Görögországnak hitelezõ bankok "önkéntesen vállalják" az adósság felének elengedését. Döntés született emellett az EFSF erejének jelentõs növelésérõl, amely így elérheti az 1300 milliárd eurót (a jelenlegi 440 milliárdról).

Az EFSF megerõsítésére azért lett szükség, mert már nem csak kisebb országokat fenyegetett csõd, hanem például a harmadik legnagyobb euróövezeti gazdaságot, Olaszországot is. A súlyosan eladósodott (az államadósság az év végére várhatóan eléri a GDP 120 százalékát) országot már augusztusban is csak az EKB kötvényvásárlásaival lehetett finanszírozni, ráadásul a következõ három évben 600 milliárd eurónyi államkötvényt kellene értékesíteni az adósság újrafinanszírozásához.
Az ír, portugál és görög segélycsomagok után az EFSF kapacitása 200 milliárd euróra csökkent, ezt egy sajátos módszerrel, az úgynevezett tõkeáthelyezéssel növelték elméletileg 1000 milliárdra: az alap nem maga vásárolná fel a bajba került országok állampapírjait, csak részleges, 20 százalékos garanciát vállalna a hitelek visszafizetésére, ha esetleg csõdbe menne az adott ország. Merkel a Bundestagban elismerte, hogy ennek vannak kockázatai, de ez szerinte vállalható, fõleg, hogy jelenleg nem lát más értelmes alternatívát.
November elejére az is egyértelmûvé vált, hogy Európa gazdasági növekedése lelassult, sõt, helyenként jövõre recesszióba fordul. Az EKB kormányzótanácsa a recessziótól félve 25 bázisponttal, 1,25 százalékra csökkentette az alapkamatot. November végére a hangulat annyira megromlott, hogy még Németországnak is nehezére esett eladni az államkötvényeit, majd a Moody's hitelminõsítõ arra figyelmeztetett, hogy újragondolja az egész eurózóna, sõt az egész EU besorolását, vagyis leminõsíthet ma még stabilnak gondolt országokat is.

A romló helyzet miatt - hivatalosan cáfolt német sajtóértesülések szerint - az eurózóna hat legstabilabb, AAA-minõsítésû országa titokban már arra készül, hogy elitklubként viszi tovább a közös valutát, ha a többi EU-tag nem hajlandó belemenni az EU-szerzõdés sokat emlegetett módosításába. Múlt pénteken a német kancellár is utalt rá, hogy esetleg nem várnak a lemaradókra: "Mi nem csak beszélünk a stabilitási unióról. Mi elkezdünk létrehozni egyet" - mondta Merkel a Bundestagban.

A csütörtöki EU-csúcs elõtt hétfõn külön tárgyalt Merkel és Sarkozy, akik már hónapok óta szorgalmazzák az elvben már régen elhatározott szerzõdésmódosítást. Sarkozy és Merkel között javaslatának része, hogy háromszázalékos költségvetési deficit felett automatikus szankciókat léptetnek életbe a tagállam számára, ettõl csak úgynevezett súlyozott többséggel lehetne eltérni. Azt is javasolják, hogy a tagállamokban csak olyan büdzsét lehessen elfogadni, amely nem növeli az államadósságot, ennek betartását az Európai Bíróság ellenõrizné.