Hírek -
Orbán Viktor bejelentette, büntetésekre számíthatnak a Pride résztvevõi
2025.07.01
Orbán Viktor ismét üzenetet küldött a Harcosok Klubjába, amelyben belengette, hogy a hatóságok eljárást indítanak a Pride résztvevõi ellen, majd kijelentette, hogy Montenegrót kellene felvenni az Európai Unióba, nem pedig Ukrajnát. Mindemellett volt ideje szóba hozni a keddi kormányülést is, ahol olyan döntést hoznak, amely segíti a fiatalok elsõ lakásvásárlását.
„Hahó, Harcosok!” – felütéssel ébresztette vasárnap reggel Orbán Viktor – vagy legalábbis a róla elnevezett admin – a Harcosok Klubja csoport tagjait, értesült az Index.
Ez az igazság a Pride-ról. A gyermekvédelmi népszavazáson 3,7 millió ember mondott erre nemet – jelentette ki, majd megosztott egy Origo-cikket, amelyben a szombati felvonulás legszélsõségesebb tagjairól megosztott képeket szedték össze a lap munkatársai.
Az igazán erõs kijelentéseket azonban mégsem az Origo cikke tartalmazta, hanem a miniszterelnök üzenete.
A gyermekvédelmi népszavazáson a magyarok egyértelmû döntést hoztak. A törvényekrõl ennek megfelelõen döntöttünk. Mindenkit tájékoztattunk, a jogszabályokat mindenki ismeri. A többi a hatóságok feladata, a politikának itt már nincs dolga – fogalmazott Orbán Viktor, belengetve azt, hogy a hatóságok bizony eljárásokat indítanak, és repkednek a büntetések a szombati rekordlétszámú felvonulás résztvevõinek.
A pride-os kritikák után Orbán Viktor áttért a családpolitikai intézkedésekre, és felsorolta, hogy keddtõk adómentes a csed és a gyed, elindul a csed extra, és két lépésben megduplázzák a családi adókedvezményt, a mai naptól 50 százalékkal. A csecsemõgondozási díj és a gyermekgondozási díj valóban július 1-jétõl mentesül a személyi jövedelemadó alól, ami a csed esetében átlagosan havi 70 ezer, a gyed esetében 43 ezer forint többletet jelent a családoknak. Mi erre vagyunk büszkék! – hangsúlyozta Orbán Viktor.
A miniszterelnök azt is elmondta, hogy délután készül a kormányülésre, amellyel kapcsolatban azt is elárulta, milyen döntést hoznak meg.
Segíteni fogjuk a fiatalok elsõ lakásvásárlását – ígérte, bár konkrét részleteket nem osztott meg.