Hírek - Külföld
Felforgatta a mellényes harcos az amerikai elnökválasztási versenyt
2012.01.10
Jámbor családapákra jellemzõ mellényben vívja csatáit az amerikai politika egyik legellentmondásosabb figurája, aki most közel került ahhoz, hogy Barack Obama republikánus kihívója legyen a novemberi elnökválasztáson. Rick Santorumot gyermeke halála tette igazán keménnyé, de harciasságának köszönheti azt is, hogy neve összekapcsolódott az análszexszel. Honnan jön Santorum, és meddig juthat a fordulatos elnökválasztási kampányban?
Rick Santorum kamaszkorának egyik meghatározó pillanata az volt, amikor meghalt apai nagyapja. Térdelt a nyitott koporsó elõtt, nézte az egymásba kulcsolt kezeket, amelyek egy rózsafüzért tartottak, és arra gondolt, milyen sokat köszönhet az egész életében keményen dolgozó, a fasizmus elõl Olaszországból az Egyesült Államokba kivándorolt nagyapjának. Ez az egyik történet, amelyet az utóbbi hónapok kampányeseményein többször elmesélt Santorum, de nem ez volt az egyetlen, amelynek vallási vonatkozása volt. Gyakran emlegeti a hit és a konzervatív értékek fontosságát, és a múlt heti iowai elõválasztás utáni beszédében is elsõk között mondott Istennek köszönetet.
Az amerikai politikusokra - nemcsak a republikánusokra, hanem a demokratákra is - általában is jellemzõ a vallásosság, az 53 éves Santorum azonban közülük is kitûnik. Harcosan kiáll minden olyan ügyben, amely fontos a vallásos konzervatívok számára, legyen szó az abortuszról, az evolúcióról vagy a melegek jogairól. Az abortuszt megtiltaná minden esetben (beleértve azt is, ha az anya élete veszélyben van, vagy ha nemi erõszak során történik a fogamzás), az iskolákban az evolúció elmélete helyett az isteni teremtést taníttatná, a melegeket pedig nemcsak hogy nem engedné a jövõben házasodni, de felbontatná az eddig megkötött házasságokat is.
Santorum régóta vallja ezeket a nézeteket, most azért kerültek ismét elõtérbe, mert a politikus lett az egyik fõszereplõje az amerikai elnökválasztási kampánynak. Múlt hét óta zajlik a republikánus elõválasztási verseny, ennek során dõl el, hogy a párt kit indít a novemberben esedékes választáson Barack Obama jelenlegi elnökkel szemben. A kampány már több mint fél éve elkezdõdött, és ugyan sokáig úgy nézett ki, hogy Santorum a futottak még kategóriában marad, az utóbbi néhány hétben hirtelen megváltozott a helyzete.
Az elõválasztás elsõ fordulója Iowa államban volt, és a felmérések szerint a szavazás elõtti napokban látványosan megerõsödött Santorum támogatottsága. Ennek egyrészt az lehetett a magyarázata, hogy a mezõny legerõsebb tagjával, Mitt Romney-val elégedetlen republikánusok benne látták meg a hiteles konzervatív jelöltet, másrészt az is állhatott a háttérben, hogy ekkorra ért be az a kitartó kampány, amelyet Santorum folytatott az államban. Minden más jelöltnél több idõt töltött Iowában, és saját számítása szerint 381 rendezvénye volt.
A nagy kérdés Santorum számára most az, hogy a múlt héten Iowában kapott lendület - Santorum mindössze nyolc szavazattal kapott kevesebbet, mint a végül gyõztes Romney - meddig tart ki az egymás után következõ újabb elõválasztási fordulókban. A következõ épp kedden lesz New Hampshire államban, amely a kevésbé konzervatív terepek közé tartozik, így ott várhatóan nem igazán rúg labdába. Jövõ héten azonban a vallásos Dél-Karolina lesz soron, ott jobbak az esélyei.
Bárhogy is alakulnak az eredmények, múltja alapján Santorum kemény ellenfél lesz az újabb csatákban. Már kamaszkorában politikai pályára készült, és fõiskolai tanulmányai után csatlakozott Pennsylvania állam egyik republikánus szenátorának stábjához. Késõbb jogi diplomát is szerzett, de maradt a politikánál, és az 1990-es törvényhozási választáson bejutott szövetségi képviselõházba Pennsylvania állam egyik körzetébõl. Ez sokakat meglepett, a választáson ugyanis egy olyan demokrata képviselõt ütött ki a helyérõl, aki már hét ciklust tudott maga mögött.
Santorum nemcsak a gyõzelmével keltett feltûnést, hanem azzal is, hogy a washingtoni törvényhozásba bekerülve tagja lett a "hetek bandája" néven elhíresült csoportnak, amely azt a célt tûzte ki maga elé, hogy megtisztítja a demokrata többség által uralt képviselõházat a visszaélésektõl. A csoporthoz fûzõdik az úgynevezett banki botrány kirobbanása, a képviselõi vizsgálódások eredményeként ugyanis kiderült, hogy sok képviselõ jogtalanul jutott hozzá pénzhez a képviselõház saját bankjából. Ez a pénzintézet a képviselõk fizetését, valamint egyéb betéteit kezelte, és közülük egyesek idõnként több pénzt vettek fel, mint amennyi a számlájukon volt, miközben kamatot nem kellett fizetniük. Az ügyben érintett - többségében demokrata - képviselõk ugyan visszafizették a jogtalanul felvett összegeket, de a botrány szerepet játszott abban, hogy a következõ, 1994-es választáson több évtized után a republikánusok kerültek többségbe a képviselõházban.
Santorum épp ekkor lépett tovább, '94-ben, mindössze 36 éves korában ugyanis elnyerte Pennsylvania egyik szenátori székét. Ennek a hatéves mandátummal járó megbízatásnak az elején esett át egy személyes tragédiából fakadó politikai változáson. Már volt három gyermekük, amikor felesége újra állapotos lett, de a terhesség alatt elkapott egy fertõzést, és emiatt a gyermek idõ elõtt világra jött, és mindössze két óráig maradt életben. Mint a feleség késõbb egy könyvben leírta, a Gabrielnek elnevezett halott csecsemõt hazavitték, vele töltötték az éjszakát, és megmutatták a gyerekeiknek is. Egyikük a csecsemõhöz bújt, és azt mondta, "Õ a kistestvérem, Gabriel. Õ egy angyal."
A házaspárnak azóta még négy gyermeke született, a politikus egyik korábbi munkatársa szerint ugyanakkor Gabriel halála változást hozott Santorum politikához való hozzáállásában is. "Sokkal filozofikusabb, és sokkal vallásosabb lett" - idézte a New York Times egy mostani cikkben Robert Traynham korábbi munkatársat, aki szerint a hit ettõl kezdve még hangsúlyosabb része lett Santorum megnyilvánulásainak, és innentõl vált az addig sem liberális elhajlásairól ismert politikus a vallásos konzervatívok számára fontos ügyek egyik élharcosává. Nemcsak hajlíthatatlanságával, hanem szókimondásával is felhívta magára a figyelmet, a homoszexualitást például állatiasnak nevezte, és tiltakozott az azonos nemûek közötti szex tilalmát felülíró legfelsõbb bírósági döntés ellen is.
"Ha a legfelsõbb bíróság azt mondja, hogy jogod van az egyetértésen alapuló szexre az otthonodban, akkor jogod van a bigámiára, a poligámiára, a vérfertõzésre, a házasságtörésre. Mindenhez jogod van. Vajon ez megbontja-e a társadalmunk szövetét? Szerintem igen" - érvelt az AP hírügynökségnek 2003-ban adott interjúban Santorum, aki azóta is a melegek jogaiért küzdõ szervezet egyik állandó célpontja maradt. Ennek hátrányos következményeit most kénytelen megtapasztalni a jórészt interneten zajló elnökválasztási kampányban is, egy melegjogi aktivista ugyanis még évekkel ezelõtt létrehozott egy weboldalt, amely egy anális szexhez kötõdõ fogalommal azonosítja a politikus nevét. Az oldal népszerû lett, és így ha most valaki elindít egy keresést a vezetéknevével, akkor jó eséllyel bele fog futni ebbe a honlapba.
A szenátusból 2006-ban kiesett, a mostani elnökválasztási kampánnyal reneszánszát élõ Santorumhoz kötõdik ugyanakkor egy számára kevésbé kínos internetes jelenség is. Miután az iowai kampányeseményeken rendszerint ingre húzott mellényben jelent meg, elindult több ezzel foglalkozó oldal, és még a New York Times is külön cikket szentelt a témának. A kampánystáb azt állította, hogy kezdetben nem tudatos döntés volt a mellény viselése, de amikor rájöttek, hogy erre felfigyeltek az emberek, akkor már elkezdtek erre építeni. Egyrészt árulni kezdtek kampánylogós mellényeket, hogy így is bevételhez jussanak, másrészt az öltözettel is igyekezték tovább erõsíteni Santorum családapás imázsát.
Könnyen lehet azonban, hogy az egész jelenség az análszexes utalással, a mellénnyel és a hirtelen nõtt népszerûséggel együtt gyorsan a feledésbe merül, az elmúlt hónapokban ugyanis Santorumhoz hasonlóan több más republikánus politikus is látványosan megerõsödött, hogy aztán néhány hét után el is tûnjön a süllyesztõben. Ennek oka a közvélemény-kutatások és elemzések szerint az volt, hogy a republikánus választók közül sokan gyanakodva tekintenek a felmérések szerint legesélyesebb Mitt Romney-ra. Bár õ építette ki messze a legprofibb kampányszervezetet, és neki a legbiztosabb az anyagi háttere, sok republikánust zavar, hogy politikai pályafutásának korábbi szakaszában számukra elfogadhatatlanul liberális nézeteket vallott több fontos kérdésben.
Így az elmúlt hónapokban Romney több olyan riválisa is látványos erõsödésnek indult a felmérésekben, akik nála szilárdabb konzervatív háttérrel rendelkeztek, de aztán egyéb tényezõk - mondjuk nõügyek, szerencsétlen elszólások - miatt végül mindannyian elbuktak. Santorum a felmérések szerint egyelõre tartja magát, és néhány héten belül kiderülhet, a többiek sorsára jut-e, vagy valóban esélyes arra, hogy indulhasson az Egyesült Államok elnöki székéért.









